Az Anyám szerint reggelizőhely az utóbbi fél évben elkezdett tudatosabban figyelni a környezetbarát mivoltára, és ökológiai lábnyomának csökkentésére:

 hazai és bio alapanyagok előnyben részesítése

2019 márciusában új étlap, melyen nagy arányban szerepelnek vega és vegán ételek

szezonális zöldségek, gyümölcsök felhasználása

Vendégeink mondták:

Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy az „Anyám szerint” nem csupán egy reggeliző hely, hanem egy csöppnyi Provence, egy csipetnyi otthon a fővárosunkban, mely segít visszatalálni a gyökereinkhez, a gyerekkori nyugalmunkhoz a mindennapok nyüzsgése közben. 

A süteményeket a tulajdonos édesanyja készíti saját kezűleg, és szívének varázsporát is beleszórja mindig. Legyen szó sajt vagy répatortáról, brownieről, vagy akár paleo-vegán süteményekről, biztosan megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbbet. Tartsatok egy rövid szünetet, hogy ne csak az édesség utáni vágyatok csökkenjen, hanem kisimultabban vágjatok bele a napi feladatokba.

Hogy miért jobb Titeket etetni…

2014 óta vagyunk nyitva. Reggeliztetünk, kávéztatunk, süti, forró csoki, miegymás.

Hemzsegtek a külföldiek. Lapáttal szórták be őket az ajtón. Jó helyen vagyunk, jót adunk, jól nézünk ki. Egészen márciusig teltházzal üzemeltünk, a csilláron is lógtak a tavasztól őszig tartó szezonban. A személyzet alig bírta szuflával, a kapacitásaink határán táncoltunk minden egyes nap. Persze sok hazai vendégünk is volt, hétvégén a magyar családok, baráti csapatok is bejutottak hozzánk. De egyszerűen nem volt elég az energiánk. Az amerikai, spanyol, angol, brazil és még ki tudja honnan érkező turisták jöttek és végiglépkedtek rajtunk.

Kiszolgáltunk, újratöltöttünk, kijavítottunk, újat vittünk, leszedtünk, elpakoltunk, újra terítettünk, euróztunk, kártyával fizettettünk, aprót kerestünk, még árut rendeltünk, megsütöttük, felvágtuk, megsóztuk, felmostunk, bólogattunk és sosem ért véget. Nem, ez nem panasz. Ennek is volt szépsége. Szuper volt. De kiégtünk benne.

Rájöttünk, hogy mi hiányzott eddig. Ami most megvan. Az emberi kontakt, a mosoly.                  

A méltóság. Az, hogy lett idő. Az, hogy meglett az az értékes pillanat, amikor egymás szemébe nézünk és őszintén megkérdezzük, hogy hogy vagytok. És Ti meséltek.

Lett idő, hogy odakísérjünk az asztalhoz és emberileg kapcsolódjuk össze.  Eljöttök hozzánk, mint egy vendégségbe. Nem futószalag, nem rohantok türelmetlenül a reptérre, nem követeltek taxit azonnal, nem siettek a Várba turistáskodni.                        

Tudunk koncentrálni, egy irányba nézni.

Nincs kapkodás, kevesebb a hibázás, van idő olyan mozdulatokra, amitől szép ez a szakma. Amitől nem mint egy gép viszed a rántottát, gőzölöd az ezredik kávét, hanem örömmel leszel megbecsült partner, mert rájöttetek, (vagy eleve tudtátok) hogy nem szolgák vagyunk, hanem szükség van ránk. Jól esik, ha valaki kihozza a tejeskávét, miközben te csak ülsz és éled az életed, lógatod a lábad. Nekünk is jól esik örömet okozni, adni és örülni egymásnak.

Szívvel készíteni a sajttortát és őszintén várni, hogy hogy ízlik. Értékeljük egymást. Van időnk és igényünk, hogy kihúzzuk magunkat, levegőhöz jussunk és egyenes derékkal menjünk oda hozzátok és ne átessünk egyik sürgető rendelésből a másikba.

A végeredmény pedig ugyanaz lesz, teltház, mindenhol ücsörgő emberek, de a hangulat és a dolgok miértje, mikéntje már egész más. Sokkal jobban tetszik.                                        

Felfordult a világ és a végén kiderül, hogy nem is a vajas felével esik le mindig az a kenyér. Az asztalfoglalás táblán a nevek: Dóri, Gábor, Ilona, Viki, Laura, Laci, Kriszta. Bár tudunk angolul, de mégis sokkal jobban értjük MI egymást.

Örülünk és köszönjük, hogy ennyien kíváncsiak lettetek ránk és megmutathatjuk azt, ami eddig felgyorsulva elröppent valahol a hátsó kertben. Ölelés.

Jó egészséget kívánva: Anyám szerint csapata